2015. február 1., vasárnap

Az ecsettartók kálváriája I Sminknapló I.

Csak nem olyan régen kezdtem el komolyabban foglalkozni a sminkeléssel - régen ez kimerült abban, hogy kihúztam a szememet tusfilccel, esetleg feltettem egy kis lila satírt a szemhéjamra, de ezen túl csak az előadásaimra készítettem komolyabb sminket, alapozóval, nagy körsatírral, esetenként műszempillával - persze utólag visszagondolva elég nevetségesen festhettem, hiszen nagyjából fogalmam sem volt az egészről.

Aztán ahogy elkezdtem megismerni a krémmániát, a felkapottabb hazai beauty-blogokat, Lisa Eldridge-t, hamar magába szippantott ez a világ, és azon kaptam magamat hogy egyre több időt töltök a témával kapcsolatos cikkek keresgélésével, swatchok nézegetésével, és persze drogériák kínálatának "szakértői" böngészésével. Elkezdtem minőségibb termékeket vásárolni, és szép lassan építettem fel az eszköz-készletemet is.

Novemberben jött velem szembe egy szimpatikus lehetőség, és én belevágtam: így tehát azóta Prokop Katánál tanulom a sminkszakma csínját-bínját. Eddigre persze már jelentősre duzzadt mind az anyag, mind az ecset-készletem, és mivel apránként szereztem be őket, nincs egy nagy ecsettartóm, amibe szépen beleférne minden kicsike.

Az ecseteim jelenleg három külön tokban utaznak, de mivel heti 2-3 alkalommal megyek velük sminkelni, ez így nem állapot. Vázolom a jelenlegi helyzetet:
  1.  Sephora Slim Essential Brush Set
    Remek kis ecsetkészlet a Sephorából, még a pár évvel ezelőtti amerikai utam során szereztem be, ők a legkorábbi "rendes" sminkeszközeim. Jó vétel volt egyébként, mindegyiket használom a mai napig, de a tok egyértelműen nem alkalmas több ecset befogadására. Ráadásul a púderecset ki is lóg, és én félek attól hogy összekoszolódik a táskámban.
  2. Vintage Brush Case
    A külön vásárolt ecseteim szaporodásával az ebay.com-on kezdtem el nézelődni, és ott akadtam rá erre a csinos ecset/tolltartóra, mindössze kb 500 Ft-ért. Gondoltam egynek jó, akkor is ha egyébként nem egy extra minőség. Egy darabig egészen jónak bizonyult, aztán beszereztem egy két hosszabb ecsetet is, akik viszont már rendesen kilógnak belőle, és emiatt persze parázom hogy összekoszolódnak, ill. ha nem jó oldalánál fogva veszem ki a táskából, kicsúsznak az ecsetek. Tovább kell hát keresnem...

  3. Core Collection by Real Techniques
    Annyi jót olvastam a Real Techniques ecsetekről, hogy végül beadtam a derekamat, és beszereztem a 'Core Collection' névre hallgató szettet. Őszintén szólva én nem estem hanyatt tőlük, sajnos jobban kedvelem a természetes ecseteket, ezek pedig kivétel nélkül szintetikusak. Ráadásul nagyon tömzsi a nyelük, ezzel persze rátettem még egy lapáttal az amúgy sem egyszerű ecsettartó-krízisemre.
Itt állok tehát három adag ecsettel, és már vagy két hónapja bújom a netes oldalakat, hátha ráakadok A Tökéletes Ecsettartóra, de hiába. Eddig a következő lehetőségekben gondolkodtam, de szerintem egyik sem az igazi:

  
ez még tetszene is, de mit csinálok a sok ecsettel?

a.) Venni egy "gagyi" ecsetkészletet ebayről ecsetekkel együtt, majd a tokját használni
Pro:
 
lenne egy csomó plusz ecsetem, amiből akár egy pár használható is
Kontra: 
lenne egy csomó ecsetem, amiket megint hova teszek? 
viszonylag drága az ecsetek miatt, hiába gagyik 
cserébe az ecsettok sem valószínű hogy túl jó minőség

valahogy nem vagyok meggyőződve hogy élőben is ilyen...

b.) Beszerezni egy kínai ecsettokot (pl. ebay.com vagy aliexpress.com)
Pro:
 
olcsó
Kontra: 
valószínűleg gagyi
eddig még egy igazán jót sem találtam (túl rövid, nincs elég nagyobb ecsetnek való hely, nincs ráhajtható "fejvédő"

c.) Találni valahogy egy márkásabb tokot
Pro:
 
megbízható, jó minőségű
Kontra: 
nagyon drága
szívesen kiadnám rá a pénzt egyszer, ha látnék igazán jót - de még nem találtam
 

ezzel szemeztem egy darabig, de nem tetszik hogy nem lehet rendesen összetekerni

d.) Beszerezni egy sminkes "övtáskát"
Pro:
 
lépcsőzetes kialakítású
van elég hely a nagyobb ecseteknek is
Kontra: 
elég drága
nem lehet igazán jól összecsuki kompaktra
általában nincs az ecsetekre hajtható anyag

Még az Etsy-n kezdtem el nézelődni, de kicsit bizalmatlan vagyok. Bármi ötletet szívesen fogadok :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése